Lukács János

Rövid helyzetkép a munkavállalói tulajdonlásról és részvételrõl

– különös tekintettel az európai fejleményekre

Bevezetés

A vállalkozások pénzügyi eredményében való részesedés és a munkavállalói tulajdon az üzleti siker egyik lényeges összetevõjévé vált az utóbbi két évtizedben a világ vezetõ ipari országaiban és meghatározó vállalkozási számára. A New York-i tõzsdén (NYSE) szereplõ cégek részvényeinek jelenleg 9%-a van az alkalmazottaik tulajdonában, és általános a vélekedés, hogy ez a szám 10 éven belül 25%-ra emelkedik. A belsõ tulajdonosi körrel jelentõs mértékben rendelkezõ cégek dinamikusabban növekszenek, hatékonyabbak és eredményesebbek, mint versenytársaik. A NYSE-n ennek jelzésére néhány éve bevezettek egy ú.n. munkavállalói tulajdon-indexet. A jelenség terjed Európában is, nemcsak a nagy, hanem a közepes és kisebb cégek esetében is.

Ez a jelenség indította 1996-ban másodízben az Európai Unió Bizottságát arra, hogy kutatási áttekintést és jelentés (PEPPER II – promotion of Participation of Employed Persons in Profits and Enterprise Results) kérjen a tagországok helyzetérõl és szabályozásáról atekintetben, hogy a azok milyen módon segítették elõ az alkalmazottak körében a nyereségbõl és a vállalkozások eredményeibõl való részesedést 1991 óta, a Bizottság 1992. július 27-i Ajánlásának (92/443/EEC) értelmében.

A jelentés elkészülte, vitája és nagyon kedvezõ fogadtatása mind az EU Bizottsága, mind az Európa Parlament részérõl vezetett ahhoz az elhatározáshoz, hogy a munkavállalói tulajdon és a részvétel elõmozdítására alakuljon meg a Tulajdonos Munkavállalók Európai Szövetsége (European Federation of Employed Shareholders for Employee Ownership and Participation). Erre az eseményre 1998. május 8-án Brüsszelben került sor 28 ország 248 képviselõjének a részvételével.

A munkavállalói tulajdon és részvétel helyzete Európában a PEPPER II jelentés fényében

A PEPPER II. jelentés alapján figyelemre méltó annak a tapasztalatnak az általános volta, hogy a nyereség és a tulajdon megosztásával kapcsolatos programok mennyire ösztönzõen hatottak a nyereségességre és a növekedésre – függetlenül attól, hogy az adott országban milyen szabályozási modellt, ösztönzési módszert, illetve az összehasonlításra milyen módszereket alkalmaztak. A programok kedvezõ hatással voltak a bérek rugalmasságára, a foglalkoztatásra és a munkavállalók bevonására is. A pénzügyi részvételi programok fejlõdése azonban erõsen függ a kormányzati lépésektõl, különös tekintettel az adózási könnyítésekre.

Az egyes EU országokban a kormányzatok eltérõ politikája természetes, mivel mindenhol mások a hagyományok és a gyakorlat a pénzügyi részvételi programok tekintetében. Az elsõ, 1991-es PEPPER I jelentés, és az 1992. július 27-i Európa Tanácsi ajánlás (92/443/EEC) óta a kormányzatok általános irányelveinek szintjén nem történt jelentõsebb változás az EU országokban ezen a téren. Franciaországban és az Egyesült Királyságban már régóta hagyománya van a pénzügyi részvétel elõsegítésének. Írországban, Hollandiában és Finnországban is egyre nõ a PEPPER programok kormányzati támogatottsága. Ezekben az országokban a munkaerõpiacon a munkavállalók nagyobb mértékû bevonásának, a termelékenység, a versenyképesség és a bérrugalmasság javításának szükségességét hangsúlyozzák. Németországban, Olaszországban és Spanyolországban a kormányzatok egyre határozottabban javasolják a szociális partnereknek azt, hogy tárgyalásaik során részesítsék elõnyben ezeket a programokat. A többi EU tagországban megvitatták ugyan a PEPPER I jelentést, de a kormányzati támogatás még korlátozott vagy hiányzik.

A Tagországokban a pénzügyi részvételt elõsegítõ programokban elsõsorban adózási, illetve más pénzügyi elõnyöket biztosítanak. Az ösztönzõk a munkavállalók számára adómentes részvényvásárlástól a megosztott nyereség adómentességéig terjednek, továbbá kapcsolódhat ehhez a juttatások társadalombiztosítási kötelezettségek alóli felmentése. Néhány országban ezeket az ösztönzõket mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak biztosítják. Néhol a munkáltatók a tulajdon- és eredmény-megosztási program beindításának költségeit az adózás elõtti eredmény terhére számolhatják el a cégek.

A Tagországokban a programok beindításával és mûködésével – elsõsorban az adókedvezmények megszerzésével és megtartásával kapcsolatosan – szigorú jogszabályi követelmények érvényesek (a programban részvétel szabályai, résztvevõk aránya, a felosztási alapelvek, a felügyelet, stb. tekintetében). Az EU Bizottság ajánlásait egyre több figyelem kíséri az utóbbi idõben elhangzott, a termelékenység, a foglalkoztatás és a munkabér rugalmasságának javítására vonatkozó érvek hallatán.

A PEPPER programok támogatására aktív kormányzati tevékenységet Franciaországban, Finnországban, Hollandiában, Írországban és az Egyesült Királyságban találunk. Az utóbbiban 1999-ben “New All-Employee Share Plan” elnevezéssel átfogó program indult, amelytõl az érintettek a tulajdon- és eredménymegosztás nagymértékû növekedését várják. Más országok kormányai, például Németországban és Olaszországban, ebben a vonatkozásban a szociális partnerek felelõsségére hívják fel a figyelmet. Írországban országos program indult. Jelen pillanatban azonban a Tagországok között nincs rendszeres információcsere sem a jogi szabályozást, sem a bevált gyakorlatot illetõen.

Az elsõ fontos lépés: Az Európa Tanács 1992. július 27-i ajánlása a munkavállalói tulajdonlás és részvétel elõmozdítására

Az Európa Tanács 1992. július 27-i ajánlása (92/443/EEC), amely a munkavállalók részvételének elõsegítését célozta meg a nyereségbõl, illetve a vállalkozás eredményeibõl (beleértve a résztulajdonlást is), arra kötelezte a Bizottságot, hogy az ajánlások elfogadását követõ négy éven belül készítsen jelentést a témában. Ennek eredményeként született meg a PEPPER II. jelentés.

Az Ajánlás arra kérte a Tagállamokat, hogy tanulmányozzák a munkavállalók tulajdoni részesedését és a vállalkozás eredményének a megosztását célzó programok szélesebb körû felhasználásának elõnyeit, és hozzák meg az e programok elõmozdításához szükséges döntéseket az adott ország törvénykezési gyakorlatával összhangban. Az Ajánlás arra kérte a Tagállamokat, hogy

* biztosítsák, hogy a jogi struktúrák lehetõvé tegyék az Ajánlásban szereplõ pénzügyi részvételi programok bevezetését;

* csökkentsék a tagországok közötti szabályozási különbségekbõl fakadó problémákat azáltal, hogy elõsegítik a PEPPER-rel kapcsolatos információcserét és egyeztetést.

* mérlegeljék a lehetõségét ezzel összhangban levõ ösztönzõk bevezetésének (pl. adózási, illetve pénzügyi kedvezmények), hogy ezáltal serkentsék a programok bevezetését;

* segítsék elõ a programok felhasználását azáltal, hogy megfelelõ információkat biztosítanak az összes érintett fél számára;

* vegyék figyelembe a többi Tagállamban nyert tapasztalatokat, amikor arról döntenek, hogy milyen modelleket támogassanak az új pénzügyi részvételi programok készítése, illetve a régiek ellenõrzése során;

* biztosítsák, hogy a Tagállamokban elvileg érvényes törvények, szabályozók és a gyakorlat vonatkozásában az érintett feleknek széles körû választási lehetõsége legyen,

* biztosítsák, hogy a modellek közötti választást olyan szinten hozzák meg, az adott ország érdekegyeztetési szabályozását és gyakorlatát figyelembe véve, amely a lehetõ legközelebb van a munkavállalókhoz és a vállalkozáshoz magához;

* három évvel az ajánlás elfogadását követõen vizsgálják meg a országos szinten megszerezhetõ adatok alapján, hogy hogyan alakult a foglalkoztatottak pénzügyi részvétele, és közöljék ennek eredményeit a Bizottsággal;

* tájékoztassák mind a munkáltatókat, mind a munkavállalókat az ajánlásokról és az azok követésével kapcsolatos tervekrõl.

A PEPPER program erõsítése érdekében az EU Bizottsága a következõ megoldásokat ajánlotta Tagországoknak:

* Fejlesszék a munkavállalói tulajdonlás és a vállalkozás eredményében való részesedés kiterjesztését célzó országos szintû jogi szabályozásukat.

* Bõvítsék azon munkavállalók körét, akik a PEPPER programok elõnyeit élvezhetik.

* Tegyenek egyértelmû különbséget a bérek, illetve a PEPPER programokból származó juttatások között a társadalombiztosítási járulék mértékét illetõen.

* Biztosítsanak kedvezõ körülményeket a PEPPER programok terjedéséhez országos intézmények létrehozása révén.

* Az állami vállalatok privatizációjának az elõsegítéséhez alakítsanak ki PEPPER-típusú programot, teremtsenek fórumot a tapasztalatszerzésre, a nyilvánosság növelésére.

* Alkalmazzák PEPPER programokat a munkavállalói részvételt elõsegítõ programokkal együtt, hogy kihasználhassák a munkaerõ teremtõ erejét, illetve javítsák a versenyképességet és a termelés minõségét.

* Javasolják a szociális partnerek részére, hogy támogassák ezeknek a programoknak a bevezetését egyeztetõ tárgyalásaik során, hangsúlyozzák a programok révén várható pozitív hatásokat a termelékenységre, a fizetések rugalmasságára, a foglalkoztatásra, illetve a munkavállalók bevonására.

* Segítsék csökkenteni, illetve elkerülni azokat a kockázatokat, amelyek akkor várnának az érintett munkavállalókra, ha olyan vállalat részvényeibõl történne a tulajdonrész juttatás, amelynek gazdasági, illetve pénzügyi problémái vannak.

* Támogassák olyan tulajdon- és eredmény-megosztási modellek kifejlesztését, amelyek az érintettek és a közvélemény számára aránylag könnyen megérthetõk, és a szabályozás konstrukciója és nyelvezete elõsegíti a széleskörû alkalmazást.

Tulajdonos Munkavállalók Európai Szövetsége (European Federation of Employed Shareholders for Employee Ownership and Participation – EFES) megalakulása

A Szövetség (EFES) 1998. május 8-án Brüsszelben alakult meg 28 ország 248 képviselõjének a részvételével. Fõ célja az, hogy a tulajdonos munkavállalóknak, érdekképviseleteiknek és mindazoknak a hangja a társadalmi és politikai dialógusban Európa szintjén, társadalmi partnerként legyen hallható.

Az alapítók egy olyan állandó, európai szintû képviseletet kívánnak általa létrehozni, amely

• a munkavállalói tulajdonlással és részvétellel kapcsolatos ismeretek gyûjtésének, feldolgozásának és a döntéshozók, illetve a közvélemény számára hozzáférhetõvé tételének a központja;
• közremûködik a tulajdonos munkavállalók érdekeinek a képviseletében és védelmében;
• gondolkodási-tervezési központként mûködve közremûködik olyan modellek kidolgozásában, amelyek a lehetõ legjobban szolgálják az érintettek társadalmi-gazdasági érdekeit;
• elõsegíti a tulajdonos munkavállalók és a munkáltató cégek képviseletét az Európai Intézmények szintjén;
• ösztönzést, bátorítást nyújt azon vállalkozások, intézmények, kormányzati szervek és társadalmi partnerek részére, amelyek számára fontos a munkavállalói tulajdon és részvétel ügye;
• szakmai és baráti találkozás lehetõségét nyújtja mindazok számára, akik szellemi energiáik egy részét ennek az ügynek kívánják szentelni.

E célok mentén valósultak meg az alábbi lépések az alakuló ülést követõen:

• Az EFES Igazgatóságának program-alkotó ülése – Párizs, 1998. november 29-30.
• Tervezõ mûhely – Budapest, 1999. február 26-27.
• Elsõ Európai Mûhely az Európa Parlament és az EU Bizottsága képviselõivel együtt – Brüsszel, 1999. április 30.
• Az EFES második összeurópai találkozója, és az EFES nemzetközi egyesületté átalakulása – Varsó, 1999. november 12-13.

1. sz. Függelék

1.1 A munkavállalók pénzügyi részvételét segítõ programok áttekintése az EU tagországaiban

A munkavállalók számos, különbözõ formában részesülhetnek a vállalkozások eredményeibõl. Ezeket két fõ kategóriába sorolhatjuk – nyereség-megosztás és munkavállalói résztulajdonlás – amelyek egyszerre vagy külön-külön is létezhetnek, sõt bizonyos esetekben akár át is fedhetik egymást.

1.1.1. Nyereség-megosztás

Ez a forma a profit megosztását jelenti a tõketulajdonosok és a munkavállalók között. A munkavállaló a rendszeres keresete mellett változó nagyságú jövedelmet kap, amely közvetlenül kötõdik a vállalkozás nyereségéhez vagy az eredményesség valamely más formájához, és amely az elért, és egyébként a tõketulajdonost illetõ nyereségbõl kerül kifizetésre. A nyereség-megosztás olyan kollektív program, amely a munkavállalók mindegyikére vagy annak nagy létszámú csoportjára vonatkozik.

A gyakorlatban a nyereség-megosztás több formában történhet. A vállalkozások szintjén a munkavállalók részére azonnali vagy késõbb felhasználható juttatásokat jelent: fizethetõ készpénzben, vállalati részvények vagy más értékpapírok formájában, illetve a munkavállalók hasznára befektetett speciális alapokhoz rendelhetõk.

A készpénzen alapuló nyereség-megosztás a munkavállalói prémiumokat közvetlenül a vállalkozás teljesítményének valamely konkrét mércéjéhez köti (nyereség, árbevétel, hozzáadott érték, stb.), leggyakrabban azonnali kifizetéssel jár együtt. Azonban vannak “késleltetett” programok is, például ha a nyereség egy bizonyos százalékát nem osztják szét, hanem vállalati alapokba fektetik õket, a dolgozók nevében. Megkülönböztetik a haszon-megosztást és a nyereség-megosztást is, bár mindkettõ egyértelmûen összefügg egymással, a haszon-megosztás rendszerint egy olyan csoportos ösztönzõ fizetési rendszerbõl áll, amelynek célja a termelékenység javítása, a költségek csökkentése vagy más olyan kritérium, amely kevésbé általános, mint a nyereségesség.

A részvény-alapú nyereség-megosztás során a munkavállalók a társaság nyeresége, illetve más mérõszám alapján részesülnek a cég részvényeibõl. Ezeket a részvényeket rendszerint befagyasztják egy közös alapba egy bizonyos idõre, és a dolgozók csak utána férhetnek hozzá. Amikor a részvényeket csak egy meghatározott minimális idõtartam után lehet megkapni, akkor “késleltetett nyereség-megosztásról” beszélünk.

1.1.2. Munkavállalói résztulajdon

A munkavállaló résztulajdonlás során a munkavállalók részvétele a vállalkozás eredményébõl közvetett módon valósul meg, egyrészt osztalék, másrészt a tulajdonrész értékének a formájában. Bár ezek a programok nem közvetlenül kötõdnek a vállalati nyereséghez, mégis kapcsolatban állnak azzal, és így lehetõvé teszik, hogy a résztvevõk részesüljenek a társaság nyereségének, vagyonának és piaci értékének növekedésébõl.

A munkavállalói résztulajdonlás lehet egyéni és kollektív jellegû is. A részvények lehetnek a munkáltató cégnek részvényei, de lehetnek más cégek részvényei is. Az Ajánlás azonban elsõsorban azokat a munkavállalói résztulajdonosi programokat helyezi elõtérbe, amelyeknek az egyértelmû szándékuk, hogy a munkavállalók számára plusz bevételi forrásokat jelentsenek a munkáltató vállalkozás eredményességébõl eredõen.

A munkavállalói résztulajdonlásnak több formája lehet. Rendszerint a társaság részvényeinek egy részét fenntartják a munkavállalók részére, és különlegesen kedvezõ feltételek mellett ajánlják fel nekik, illetve a munkavállalóknak lehetõséget ajánlanak fel arra, hogy megvehetik a vállalatuk részvényeit egy bizonyos idõ után, kedvezõ adózási feltételek mellett.

Az is elterjedt, hogy munkavállalói tulajdonosi szervezetet (trust) hoznak létre, pl. egy Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretében. Itt a szervezet szerzi meg a cég részvényeit, amelyet azután a belsõ szabályozás szerinti arányban az egyes dolgozók MRP-s számláján helyeznek el. A munkavállalói résztulajdonlás különleges esete a dolgozói cég-kivásárlás.

A PEPPER jelentések elsõsorban azokkal a programokkal foglalkoznak, amelyek belsõk (egy cégen belüliek), kollektívek (a munkavállalók mindegyike vagy többsége számára elérhetõk), illetve folyamatos jellegûek (rendszeresen alkalmazzák õket), és a részesedést a vállalkozás teljesítményének valamilyen mérõszáma alapján nyújtják (közvetlenül vagy közvetve).

Összefoglalásképpen, a PEPPER programok a következõ csoportosításokat alkalmazzák:

PS: nyereség-megosztás

SPS: részvény alapú nyereség-megosztás

BPS: kötvény alapú nyereség-megosztás

CPS: készpénz alapú nyereség-megosztás

DPS: késleltetett nyereség-megosztás

ESO: munkavállalói résztulajdonlás

SO: részvényopciók

DSO: elõre nem meghatározott részvényopciók

ESOP: munkavállalói résztulajdonosi programok (MRP)

EBO: munkavállalói kivásárlások

1.2. A PEPPER programok és hatásuk

A munkavállalók döntéshozatalban való részvételét a múltban sok fórumon megvitatták már, eddig korlátozott figyelem irányult a PEPPER programokra. Az 1991-es PEPPER jelentésig keveset lehetett tudni e programok konkrét, gyakorlati alkalmazásáról, feltételeirõl. Az elsõ PEPPER jelentés adott elõször bepillantást a Tagállamok gyakorlatába, és mutatott rá arra, hogy a PEPPER programok milyen hatással voltak a társaságok teljesítményére.

A jelenleg hozzáférhetõ információk alapján lehetetlen teljes magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy milyen okok miatt indítottak el cégek PEPPER programokat. Gyakran találunk közöttük nagyobb méretû, nyereségesebb, többnemzetiségû, pénzügyi szektorban tevékenykedõ cégeket, illetve az átlagosnál magasabb felkészültségû munkatársakat alkalmazó vállalatokat. Számos bizonyítékot találhatunk arra, hogy nyereség-megosztás bevezetését a legtöbb cégnél összekapcsolják a termelékenységi szint emelésével.

1.2.1. Termelékenységi hatások

Miután a különbözõ termékpiacokon erõsödött a verseny, szükséges lett a társaságok teljesítményét növelni, ezért nagyobb figyelmet kezdtek el arra fordítani, hogy a dolgozókat a teljesítményük (output), és ne az idejük (input) alapján jutalmazzák meg. A programok ösztönzõ hatása a nyereségességre egyértelmûen figyelemre méltó. A nyereség-megosztás mindegyik esetben összekapcsolódott a magasabb termelékenységgel, függetlenül a használt módszerektõl, modellektõl. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a készpénzes programoknak némileg nagyobb volt az ösztönzõ hatásuk, mint a tulajdonrész-alapú programoknak. Ezt mind az gazdasági mérések, mind az attitûd-vizsgálatok alátámasztják. Ahhoz, hogy a cégek ugyanolyan jótékony hatást érhessenek el a részvény-alapú programok révén, mint a készpénzes alapúakkal, sokkal kedvezõbb feltételeket kellene biztosítaniuk, mint amiket eddig láttunk.

1.2.2. Bérrugalmasság és foglalkoztatás

A nyereség-megosztás foglalkoztatásra gyakorolt hatása a nagyobb bérrugalmasság révén sokkal inkább vitatható, mivel az ökonometriai bizonyítékok nem meggyõzõek. Egyrészt az Egyesült Királyságban korábban végrehajtott vizsgálatok azt mutatták, hogy a nyereség-megosztás igen pozitív és igen jelentõs hatással van a foglalkoztatásra, de az újabb keletû vizsgálatok kisebb mértékû hatást mutattak. Másrészt franciaországi adatok azt támasztják alá, hogy a nyereség-megosztás nagyobb bérrugalmasságot, ritkább munkaerõ-átrendezést és magasabb és stabilabb foglalkoztatás növekedést eredményezett. Az Egyesült Államokban az adatok szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a nyereség-megosztó cégeknél alacsonyabb a foglalkoztatás szintjének periodikus változása.

A termelékenységgel és a bérrugalmassággal kapcsolatos fenti eredményeknek legalább két jótékony hatása lehet, amelyre oda kell figyelni. Elõször is, hogy ez csökkenti a munkanélküliség szintjét, másodszor, hogy növeli a munkavállalók és a vállalatuk közötti kötõdést, bátorítja a felkészültség növekedését. A PEPPER program potenciális elõnyeit tekintve ez aláhúzza azon erõfeszítések fontosságát, amelyeknek az a céljuk, hogy elõsegítsék az erre vonatkozó információk áramlását mind a programokról, mind a programok bevezetésének megfelelõ módjairól a különbözõ vállalatok és eltérõ nemzeti körülmények között. Például, néhány tanulmányban megemlítik, hogy a termelékenység növekedése sokkal valószínûbb az olyan cégeknél, ahol a részvétel légköre uralkodik, például ahol általánosabb a munkavállalói részvétel (ipari demokrácia, közvetlen részvétel). Az utóbbi évek során számos vita alakult ki arról, hogy milyen potenciális lehetõségei vannak a munkavállalók bevonásának az elõsegítése érdekében a politikának.

1.2.3. A kormányzatok szerepe

A PEPPER programok mellett elõbb felsorolt érvek mellett érdemes megemlíteni egy fontos érvet, amelyet a Bizottság magyarázó emlékeztetõjében találhatunk, amely az 1992. júliusi Ajánlásokhoz készült. A pénzügyi részvételi programok fejlõdése erõsen függ a kormányzati lépésektõl. A kormányzatok felelõsek elsõsorban azért, hogy olyan jogi és adózási környezet alakulhasson ki, amely támogathatja ezeket a programokat, ugyanakkor meg is akadályozhatják azok bevezetését. Ezt illusztrálja a PEPPER jelentésnek az eredménye, miszerint azokban az országokban, ahol a kormányzat támogat valamilyen pénzügyi részvételi programot, ott a vállalatok által leggyakrabban alkalmazott programok éppen ezek. Különösen az adózási ösztönzõk megléte lendíthet a dolgon. Ezekre az ösztönzõkre általában csak egy rövid ideig van szükség. Miután az adott program megfelelõ lendületet kapott, az ösztönzõt csökkenteni lehet, vagy el is lehet törölni. A PEPPER jelentésbõl az derül ki, hogy a pénzügyi részvételi programok potenciális elõnyeit nagymértékben növelik az adózási ösztönzõk.

Végezetül a kormányzatok úgy is bátoríthatják a pénzügyi részvételi programok alkalmazását, ha megfelelõ információkkal látják el az összes potenciálisan érintett felet, különös tekintettel a többi Tagállam tapasztalataira.

A Tagállamokban a kormányzatok hivatalos álláspontjai mögött általában eltérõ hagyományok állnak, különös tekintettel a pénzügyi részvételi programokkal kapcsolatos konkrét gyakorlati tapasztalatokra. 1991-ben a jelentés szerint Franciaországban és az Egyesült Királyságban a kormányzatok politikája már évek óta aktívan támogatta a pénzügyi részvételi programok alkalmazását. Belgiumban, Dániában, Németországban, Görögországban, Írországban, Olaszországban és Hollandiában a különféle pénzügyi részvételi programok országos viták kereszttüzébe kerültek, és a kormányzati támogatás vagy korlátozott volt, vagy hiányzott, vagy csak az utóbbi idõben kezdett kialakulni. Számos országban alakult ki politikai vita arról, mely még ma is tart sok helyen, hogy a programokat cégszinten vagy egy kollektívebb, országos szinten kell-e népszerûsíteni. Különösen Dániában, Németországban és Olaszországban a vita középpontjában a bérbõl és fizetésbõl élõk nemzetgazdasági szintû alapjának kérdése állt. Az általános megegyezés hiánya és a kötelezõ kollektív szervezés elégtelen támogatottsága miatt egyik javaslatot sem fogadták el. Luxemburgban, Portugáliában és Spanyolországban a pénzügyi részvétel kérdése idáig csak korlátozott figyelmet kapott, és a szociális partnerek vitáiban sem szerepelt központi helyen. A következõ fejezetben azt fogjuk megvizsgálni, hogy növekedett-e az érdeklõdés a pénzügyi részvétel iránt ezen országok némelyikében.

2. Következtetések

2.1. A pénzügyi részvétel jogi struktúrái és szabályai

Az EU országok kormányzatainak politikájában nem történt jelentõs változás a PEPPER programokkal kapcsolatban 1991, azaz az elsõ PEPPER jelentés óta, bár a helyzet valamelyest javult. A hivatalos kormányzati álláspontok az egyes EU országokban még mindig a PEPPER programok teljes vagy részleges favorizálásától a határozott álláspont hiányáig terjednek. Franciaországban és az Egyesült Királyságban már régóta hagyomány a pénzügyi részvételi programok támogatása, és ez számos különbözõ programban fejezõdik ki. A vizsgált idõszak (1991-1995) során ezek az országok rendszeresen fejlesztették mind a rendelkezésre álló programok körét, mind a velük járó adóösztönzõk kiterjedését.

Más országokban, például Belgiumban, Dániában, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban, Luxemburgban, Portugáliában, Ausztriában és Svédországban a kormányzatok megvitatták ugyan a PEPPER-t, de idáig korlátozott volt a kormányzati támogatás vagy hiányzott is. Ezek kormányzatok többsége azon álláspontot hangsúlyozta, miszerint ezek a programok a szociális partnerek, illetve egy-egy cégnél a munkáltató illetve a munkavállalók képviselõinek felelõsségéhez tartoznak. Meg kell azonban jegyezzük, hogy legújabban Németországban, Spanyolországban és Olaszországban a hivatalos szervek megpróbálják rávenni a szociális partnereket arra, hogy tárgyalásaik során alkalmazzák ezeket a programokat. Spanyolországból azt jelentették, hogy a termelékenység kérdése az érdekegyeztetés során most már mindig napirendre kerül. Õk ettõl a termelékenység, a bérrugalmasság, a foglalkoztatás és a munkavállalók bevonásának javulását várják. Olaszországban mindez egy háromoldalú megállapodáshoz vezetett, amelyben a kormányzat azt vállalta, hogy adókedvezményeket vezetnek be. De ezt eddig még nem vezették be. Luxemburgban azzal a kéréssel fordultak a kormányzathoz a magánszektor munkavállalóinak és cégvezetõinek továbbá a Liberális Pártnak a képviselõi, hogy még inkább tegyék lehetõvé a tõkében való részvételt a kedvezményes feltételek melletti részvénykiajánlás által. Ezeket a javaslatokat erõsen ellenezte a két legfõbb szakszervezet attól tartva, hogy ezáltal beavatkoznak érdekegyeztetési függetlenségükbe. Ez a szembenállás más országokban is megtalálható, ahol nem olyan fejlett a PEPPER: például Belgiumban, Németországban, Spanyolországban és Olaszországban, és még Hollandiában is.

Belgiumban a kormányzat bejelentette, hogy elõterjesztést fog benyújtani a törvényhozásnak még 1996. vége elõtt, de a nyereség megosztásával kapcsolatos korábbi, 1993-as javaslatok nem kaptak semmiféle támogatást.

Úgy tûnik, hogy Írországban, Hollandiában és Finnországban egyre nagyobb mértékben támogatják a kormányzatok a PEPPER-t. Nemrégiben, 1995-ben az ír kormány ötszörösére emelte az adóösztönzõket a korábbi szintrõl, és a programokat országos munkavállalói bevonási és termelékenységi programként támogatják a szociális partnerekkel együtt. Finnországban 1990-ben szabályozták a dolgozói alapok részvételét a nyereség-megosztásában, jobbára részvény-tulajdonlás formájában. A finn kormány 1995-ben további javaslatokat tett a rendszer javítására. Hollandia 1994-ben részletes jogi eljárásokat és jobb ösztönzõket fogadott el a nyereség-megosztással kapcsolatban annak érdekében, hogy serkentsék a fizetés-takarékossági rendszerekhez kapcsolódó munkavállalói tõkehalmozódást. Ezek az országok azt nyilatkozták, hogy a céljuk a munkavállalók bevonásának, a termelékenységnek, a versenyképességnek és a bérrugalmasságnak a növelése volt.

Az egyes országok makrogazdasági helyzete nem befolyásolta sem a kormányzati, sem a szociális partnerek támogatását a pénzügyi részvételre vonatkozó javaslatokkal kapcsolatban. A legújabb viták a termelékenység javítása és a bérrugalmasság tekintetében további vitákat eredményeznek a javaslatokkal kapcsolatban. A legtöbb Tagállamban a szakszervezetek várhatóan ellenezni fogják a pénzügyi részvételi programok alkalmazását a munkaerõpiacon a bérrugalmasság elõsegítése céljából. Az egyik oldalon a munkafeltételek nagyobb rugalmassága, a másik oldalon a szolidaritás és a nagyobb bevonás szükségessége néha megakadályozhatja a pénzügyi részvételre vonatkozó javaslatok bevezetését.

Franciaország és az Egyesült Királyság kivételével az EU országok jogalkotói csupán néhány programot részesítenek elõnyben. Leginkább a résztulajdonlást támogatják, míg a készpénz-alapú nyereség-megosztást a legkevésbé.

A legtöbb Tagállamban nincsenek olyan korlátozó rendelkezések, amelyek meggátolnák a pénzügyi részvételi programok bevezetését. A Tagállamokban azonban léteznek olyan jogi követelmények, amelyek az adókedvezményeket befolyásolják. Ilyen korlátozás lehet például, hogy a programban minimum az alkalmazottak bizonyos százaléka kell, hogy részt vegyen, lehetnek különféle (pl. jogosultsági, a visszatartási idõre vonatkozó, vagy az alapkezelõkre vonatkozó) kritériumok, stb. Ezek a követelmények korlátozhatják a programok bevezetésének rugalmasságát. Számos esetben azonban javultak a választási lehetõségek és az opciók. Más esetekben a jogi elõírásoknak való megfeleléshez szükséges munkáltatói adminisztratív költségek és/vagy a beindítási költségek mûködési költségként elszámolhatók.

Fontos elõrelépés Nagy-Britanniában, hogy az 1995-ös törvénykezés kiterjesztette a jogosultságot a részmunkaidõs foglalkoztatottakra is. Franciaországban is javulások történtek a jogosultsági kritériumok tekintetében. Számos országban a jogosultsági kritériumok mind jogilag, mind a gyakorlatban meggátolják, hogy a programokban részmunkaidõsök és szerzõdéses dolgozók is részt vehessenek. Ráadásul a programok néhány esetben csak olyan dolgozók számára nyitottak, akik már eltöltöttek egy minimális idõt a cégnél.

2.2. Privatizáció

Számos ország számolt be arról, hogy az állami vállalatok privatizációja növelte az érdeklõdést a PEPPER programok iránt. Portugáliában 1989-ben hoztak törvényt arról, hogy a privatizált állami vállalatoknál hogyan juthatnak részvényhez a dolgozók. Az eredmény a munkavállalói résztulajdonlás jelentõs emelkedése volt. Dániában, úgy tûnik, hogy a privatizáció olyan juttatási rendszerek kialakulásához vezetett, amelyek jobban kötõdnek a privatizált vállalat teljesítményéhez, illetve nõtt a munkavállaló részvénytulajdonosok száma is. Írországban nagy figyelem kísérte a munkavállalói résztulajdonosi programokat, amikor legutóbb néhány nagy fél-állami vállalatba bevonták a munkavállalók tõkéjét is. A munkavállalók részvényvásárlását Olaszországban az állami vállalatok privatizációja segítette elõ. Ugyanez látható Hollandiában és Nagy-Britanniában is. Úgy tûnik tehát, hogy a kormányzatok a PEPPER programokat bevezethetik a privatizáció során, így tapasztalatot szerezhetnek és fel is hívhatják a figyelmet a programok lehetõségeire egy nagyobb nyilvánosság elõtt.

2.3. Ösztönzõk és adókedvezmények

A Tagállamok PEPPER-rel kapcsolatos pénzügyi részvételi programjaihoz a jogi keret legtöbbször adózási vagy más pénzügyi elõnyöket adó ösztönzõket jelent. A vizsgált idõszak során Franciaország és Nagy-Britannia tovább javította a rendelkezésre álló programok ösztönzõinek választékát.

Spanyolországban és Olaszországban nem találtunk ilyen ösztönzõket. Belgium, Dánia, Németország, Írország és Ausztria arról számolt be, hogy ösztönzõket csak résztulajdonlás esetében alkalmaznak, és nyereség-megosztás esetében nem. Az ösztönzõk a dolgozók számára részvények vagy kötvények adómentes kibocsátásától adómentesen kiosztott nyereségen át az egészen kedvezményes adózásig terjednek. Az elõnyök közé tartozhat a társadalombiztosítási járulék alóli felmentés. Egyes országokban ezek az ösztönzõk mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára rendelkezésre állnak, és néhol azt is megengedik, hogy a program költségeit költségként elszámolják.

A társadalombiztosítási járulék fizetése kapcsán gyakran merül fel probléma, mivel vannak, akik szerint ezek a juttatások normális fizetésnek számítanak, amelyek után Tb-t kell fizetni, míg mások szerint ez a fajta juttatás Tb mentes kellene, hogy legyen. Belgiumban például ezek a viták akadályozzák a PEPPER programok bevezetését.

Az ösztönzõk szintje nem túl magas. Azonban az utóbbi idõben javulás történt ezen a téren Írországban (1995), az Egyesült Királyságban (1991) és Franciaországban (1994). Kisebb javulásról számoltak be Ausztriából és Hollandiából (1994) valamint az 1995-ös javaslatok kapcsán Finnországból. Ausztria kivételével az utóbbi országokban a javulás a visszatartási idõszakok csökkentését jelentette.

Egyéb ösztönzõk közé tartozik a visszatartási idõszak vége elõtti visszavonás lehetõsége bizonyos kiadásokra (új ház építése, biztosítás, bizonyos tõke-megtakarítások, nyugdíjalapok, sõt egy esetben még autók is (Franciaország), amikor a visszavonás után nem vagy csak minimális mértékû adót kellett fizetnie az illetõnek.

Érdemes megvizsgálni a francia ösztönzõket. 1994-ben vezették be Franciaországban az “idõtakarékossági számlát” (compte d'épargne temps), amely lehetõvé tette, hogy a nyereség-megosztási prémiumokat (intéressement) fizetett szabadság formájában lehessen kivenni, maximum hat hónap idõtartamra. Ezek a programok segítik a foglalkoztatást. Ezek az ösztönzõk azt illusztrálják, hogy legalábbis azokban az országokban, ahol vannak kidolgozott pénzügyi részvételi programok, az ösztönzõkkel és egyéb pénzügyi elõnyökkel kapcsolatos politika integráns részév vált a makrogazdasági politikának a fizetések és a fogyasztás viszonylatában.

2.4. A PEPPER programok jellemzõi tagországok szerint

Miközben azokban az országokban, ahol a PEPPER programoknak már hagyományai vannak, pl. Egyesült Királyság és Franciaország, jelentõsen nõtt a programok és a résztvevõk száma, addig a finom kormányzati lépésekkel haladó államok enyhe növekedésrõl számoltak be (pl. Svédország), esetleg stagnálásról (Dánia) vagy akár visszaesésrõl (Spanyolország). Azokban az országokban, ahol a szabályozás most van kialakulóban, már megindult a növekedés illetve mostanában várható (Finnország, Írország, Hollandia és Olaszország). Azonban úgy tûnik, hogy egyre jobban nõ az aránytalanság azon országok között, amelyek elismerik a PEPPER jelentõségét, és azok között, amelyek kevésbé fejlett szabályozással rendelkeznek.

Egy másik tapasztalat, hogy Franciaország és az Egyesült Királyság kivételével a legtöbb Tagország nem rendelkezik egyértelmû elképzeléssel saját országában a PEPPER programok kialakításáról, lehetõségeirõl, tapasztalatairól és problémáiról, mivel nem vezetnek ezekrõl nyilvántartást és még apróbb kutatásokat sem végeznek a programokról.

A PEPPER továbbfejlesztését tekintve megállapíthatjuk, hogy Franciaország és az Egyesült Királyság eljutott az integrált jogi szabályozás és politika szintjére a programok népszerûsítése terén. Kezdetben egy országos szinten támogatott, késleltetett nyereség-megosztási programot lehet a legerõsebben támogatni. Cégszinten a legjelentõsebb elõrelépést egy államilag támogatott vállalati takarékossági program jelentheti. Ezek a vizsgálatok azt sugallják, hogy az országoknak érdemes elõször egy finomabb késleltetett nyereség-megosztási programmal és vállalati takarékossági rendszerrel kezdeni jogi keretként, és utána óvatosan továbbfejleszteni ezeket a készpénzes-alapú nyereség-megosztás integrálásával egyrészt, másrészt pedig a munkavállalói résztulajdonlással, miközben fokozatosan javítani kell a felajánlott ösztönzõket. A Tagországokban a pénzügyi részvétel elterjedéséhez kétségtelenül hozzájárult a programokhoz társuló kedvezõ adózás. Ezt a fejlõdést serkenteni lehet egy olyan környezet által, ahol a nyereség-megosztást önkéntes és motiváló eszköznek tekintik, és elkülönítik a bérmegállapodásoktól, és az alkudozási függetlenséget ráhagyják a szociális partnerekre. Feltéve, hogy pozitív viszony alakul ki a programot alkalmazó egyes cégek között, a fenti fejlõdési útvonal azt sugallja, hogy bekövetkezik egy olyan helyzet, amikor a PEPPER programok önállóbbakká válhatnának.

2.5. Bátorítás

Csak néhány ország bátorítja ezeknek a programoknak a felhasználását azáltal, hogy megfelelõ információkat bocsát az összes fél rendelkezésére. A PEPPER népszerûsítésére aktív kampányokat tartanak Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Hollandiában és Írországban. A britek és a franciák által adott információk lenyûgözõk és példaértékûek. A többi ország ezt a dolgot úgy tekinti, hogy mindez a munkaadók és azok képviselõinek feladata. Csak Ausztria és Németország számolt be arról, hogy a munkáltatók szervezetei kampányokat szerveztek az információk népszerûsítése érdekében. Ausztria érdekes példa, mivel ott a Munkaügyi Kamara kezdeményezett különféle lépéseket a PEPPER népszerûsítésére mind a munkaadók, mind a munkavállalók körében. Ezek az országok képzési programokat is kialakítottak.

A legtöbb ország, amely fejlettebb politikát fogadott el a PEPPER támogatására, tisztában van azzal, hogy milyen érveket lehet felhozni vele szemben, és lépéseket tesznek annak érdekében, hogy meggyõzzék a szociális partnereket arról, hogy mik a dolog pozitív hatásai. Érdemes azonban megjegyezni, hogy bizonyos esetekben a vállalatok akkor adnak részvényeket a dolgozóik számára, amikor a cég gazdasági vagy pénzügyi nehézségekkel találkozik. Ez nagy veszélyt hordoz a munkavállalók számára, és sokan éppen ezért kérdõjelezték meg a program értelmét. A legjobb programok esetében azonban ezeket a veszélyeket ki lehet szûrni. Ráadásul, az ebbõl következõ veszélyek által érintett összegek rendszerint nem túl nagyok.

A PEPPER egy másik kritikája is számos alkalommal került már szabályozásra. Például a brit szabályozás a törvényes ESOP-okról az amerikai ESOP-ok ellen felhozott kritikák elkerülésére született, ahol pedig az ESOP-okat gyakran a munkavállalói nyugdíj helyettesítésére használták fel, illetve “méregtablettaként” védekezésül a felvásárlások ellen, és nem azért, hogy bátorítsák a munkavállalói résztulajdonlást.

Érdekes megállapítás az Egyesült Királyságról és Írországról: ott a PEPPER programok népszerûsítését összekapcsolták a munkavállalói részvétel általános népszerûsítésével, általában azzal a céllal, hogy növeljék a munkaerõ termelési erejét, és javítsák a versenyképességet és a termelés minõségét. Olaszország is utal erre a lépésre a kormányzat és a szociális partnerek közötti háromoldalú megállapodásban. Franciaországban egy külön Országos Tanács népszerûsíti a PEPPER-t a munkavállalói részvétel általános kontextusában. Ez ezt sugallja, hogy a Tanács Ajánlásával összhangban a Tagállamoknak ki kellene dolgozniuk egy Országos Programot és/vagy Országos Intézményes Szerveket a PEPPER népszerûsítésére a nemzeti kontextusban, különös tekintettel a munkavállalók bevonásának általános trendjére.

2.6. A Tagállamok közötti tapasztalatok cseréje

Franciaországban a legutóbbi PEPPER javaslatokat a legutóbbi alkotmányos módosítások alkalmával, 1994-ben vették figyelembe. Néhány ország beszámolt arról, hogy tanultak más európai és egyéb országok jó (és rossz) tapasztalataiból. Más országok rámutattak annak lehetséges veszélyeire, ha túlságosan nagy hangsúlyt fektetnek a más országok tapasztalataira a tanulási folyamat során. Ez a Tagállamok eltérõ ipari és jogi rendszereinek köszönhetõ. Úgy tûnik azonban, hogy nincs rendszeres információ csere a Tagállamok között sem a jogi szabályozásról, sem a gyakorlatról. Azok az országok azonban, amelyek mostanában kezdték el kiépíteni a programot, más országokra hivatkoznak, így például Írország francia példákra, Finnország pedig francia és svéd példákra. Ez a megállapítás azt sugallja, hogy a bevált gyakorlat cseréje a Tagállamok között segíthet eloszlatni a PEPPER programok megvalósítása elõtt álló problémák egy részét. Abban is segíthet az érintett feleknek, hogy meg tudják válaszolni a PEPPER ellenes érveket, és meg tudják mutatni, hogy ezeket az érveket meg lehet oldani a programok kontextusában.

A PEPPER népszerûsítésének egy másik érdemes szempontja, amit egy korábbi PEPPER jelentésben közösségen-belüli dimenziónak neveztek, azaz milyen akadályok merültek fel az országban a PEPPER program megvalósítása során, és milyen megoldásokat lehet adni azon cégek számára, melyek részt vesznek a programban? Itt azokra a cégekre gondolunk, amelyeknek vannak részlegeik más EU országokban is, és amelyek más EU országokban is elérhetõvé akarják tenni a dolgozóik számára ezeket az elõnyöket. A korábbi jelentés nem foglalkozott ezekkel és hasonló kérdésekkel. Franciaországban a hatóságok örömmel fogadnák, ha az EU lépéseket tenne a vállalati-szintû megállapodások támogatása érdekében (pl. PEPPER programok egy egész cégcsoport vállalatai számára) összeurópai szinten. Olaszország hasonló javaslatot tett.

Ebbõl is látszik, hogy õk is szeretnék elõsegíteni az információcserét az eltérõ jogi szabályozásról és a PEPPER programok népszerûsítésének és ellenõrzésének eljárásairól. Ez sokat segíthetne a PEPPER programok elterjesztésében a Tagállamokban.

2.7. Elérhetõ lehetõségek az érintett felek részére

Mint már említettük, a legtöbb kormányzat véleménye szerint a PEPPER programok elsõsorban a szociális partnerek felelõsségi körébe tartoznak, illetve az egyes cégeknél a munkáltatók és a munkavállalók képviselõire. Ez azt jelenti, hogy bármelyik törvényhozás képes olyan keretet adni, amelyben a részleteket ki lehet dolgozni. Az adó-ösztönzõk esetében azonban a szabályozók korlátozhatják az elérhetõ lehetõségeket. Természetesen, minden törvényhozás korlátozhatja a rendelkezésre álló lehetõségeket. Azokban az országokban, ahol kiterjedt jogi eljárások vannak, mint az Egyesült Királyságban, szükség lehet egyedi elbírálásokra is. Az Egyesült Királyságban például vannak olyan “esetileg szabályozott” ESOP-ok, amelyek részleges adókedvezményt kapnak, pedig az adott program nem felel meg teljes mértékben az általános kritériumoknak. Az efféle adókedvezményeket a társaság, a vagyonkezelõk, illetve az adóellenõrök közötti megegyezés révén lehet kidolgozni. Az Egyesült Királyságban számos törvényileg nem szabályozott program is van, amely szintén a brit gyakorlat nem-elõíró jellegére mutat rá. Azonban azt is meg kell jegyezzük, hogy ezek a programok párhuzamosan mûködnek a törvényileg szabályozott programokkal. Ez a pozitív kapcsolat valószínûleg a PEPPER programokkal kapcsolatos általánosan pozitív brit hozzáállásból ered. Hollandiában például az adó-megállapodások lehetõsége korlátozottá vált, amikor 1994-ben törvényt hoztak a bérmegtakarításokról és a munkavállalói tõkefelhalmozásról. Meg kell említeni, hogy a legtöbb országban és a legtöbb programban a részvétel ingyenes. Franciaország az egyetlen, ahol a késleltetett nyereség-megosztás kötelezõ bizonyos méretû vállalatok részére.

Arra is szükség van, hogy egyensúly alakuljon ki az általános kollektív szabályzók és rendeletek között az olyan esetekben, amikor a PEPPER programok alkalmazása, és különösen a nyereség-megosztási programok kollektív megállapodásokon alapszanak (pl. Németország, Spanyolország, Olaszország). Ezekben az országokban a kormányzat kezdeményezte az érdekegyeztetés kialakítását és javította a választási lehetõségeket a kollektív szerzõdések összefüggésében. Olaszországban például mindezt egy szerzõdésben fektették le a szociális partnerekkel közösen. Az olasz kormány megjegyzi, hogy ez a megállapodás tette lehetõvé, hogy elkerüljék Olaszországban a munkavállalói résztulajdonlás gyakoribb alkalmazása elõtt álló legnagyobb akadályt, azaz a merev bér-megállapodási rendszert, amely nem sok lehetõséget biztosít a vállalkozások részére, hogy a kollektív megállapodásokban rögzített mértéknél jobban emeljék a dolgozók fizetését.

Ezek az ösztönzõk a fent említett Tagállamokban kapcsolatban állnak a kormányzatoknak azon törekvéseihez is, hogy a szociális partnerektõl kérnek segítséget e programok gyakorlati népszerûsítése céljából. Ezekben az országokban ösztönzõket vezettek be a PEPPER lehetõségeinek kibontakoztatására. Dániában, Görögországban, Írországban és Hollandiában a törvényi lehetõségek és választások az egyes munkáltatókra vonatkoznak, és a cégszintû egyeztetések tárgyát képezik. Így hát ezek kevésbé képezik kollektív szintû megállapodások tárgyát.

Arra is rá kell mutassunk, hogy a múltbeli tapasztalatok azt mutatják, hogy általában a programok elterjesztését javítani lehet azzal, ha a programokat magasabb szinten dolgozzák ki, például a szociális partnerek vagy egyes gazdasági szektorok szintjén. Aztán a programokat már az egyes vállalatok szintjén lehet alkalmazni, egyértelmûen meghatározva, hogy milyen szabályok vonatkoznak az egyes munkavállalókra az adott szenten. Úgy tûnik tehát, hogy a szociális partnerekhez való fordulás, amit Németországban, Spanyolországban és Olaszországban láttunk, lenne a követendõ út. A német kormány jelentése szerint szükség van új kezdeményezésekre a szociális partnerek részérõl annak érdekében, hogy olyan környezet alakulhasson ki a munkavállalók magánbefektetései számára, hogy azok a foglalkoztatás növekedését segítsék elõ, bátorítsák a munkavállalói részvételt a vállalkozás tõkéjében, és javítsák a munkavállalók bevonását a vállalkozásokban.

Amint azt az Ajánlás Függeléke is tartalmazza, jó példákat találhatunk az Egyesült Királyságban és Franciaországban a programok bevezetéséhez szükséges kedvezõ feltételek biztosításáról és egyéb javaslatokról. Finnország és Ausztria szintén érdekes ebbõl a szempontból. Amikor a programokat bevezetik, ez utóbbi országokban törvényes elõírások vannak arra vonatkozólag, hogy hogyan kell tájékoztatni és tanáccsal ellátni az érintett feleket és az adott munkavállalókat. Ausztriában egy mindkét fél képviselõibõl összeálló kollektív intézmény segíti a PEPPER programokat, nyújt tanácsadást és végez képzési tevékenységet. Görögországban azoknak a cégeknek, amelyek alkalmazzák a készpénzes-alapú nyereség-megosztást, kötelességük listát készíteni a kedvezményezettekrõl, és arról, hogy kik-ki mennyit kapott, és ezt a listát el kell küldeniük a munkástanácsokhoz.

2.8. A cégvezetés és a dolgozók figyelmének felkeltése

Franciaországban és az Egyesült Királyságban a cégvezetés és a dolgozók figyelmének felkeltésére vonatkozó teendõk jóformán intézményesen beleágyazódnak a különféle köz- és magántestületekbe. Ezek a testületek célirányos információs kampányokat rendeznek és tanácsadást nyújtanak mind a munkáltatók, mind a munkavállalók részére. Már említettük a szociális partnerekre való hivatalos hagyatkozást Németország, Spanyolország és Olaszország esetében. Írországban beindítottak egy egyedi Országos Programot. Ausztria ismét érdekes eset: itt az érintett felek kidolgoztak egy tanulási programot, amelyet a munkaügyi tanácsok tagjainak és a munkáltatóknak a képzésébe belevettek.

2.9. A PEPPER II jelentés készítõinek a javaslatok a munkavállalói tulajdon és részvétel erõsítésére

A Tagországoknak, a szociális partnereknek saját felelõsségi körükben, illetve az információk cseréjét és a bevált gyakorlatot illetõen a Bizottságnak a PEPPER program erõsítése érdekében a következõ elgondolásokat kell továbbfejleszteniük:

Dolgozzanak ki európai szintû keretjellegû jogi szabályozást

A PEPPER programoknak az EU-ban való gyakorlati alkalmazását elemezve azt tapasztaljuk, hogy nincs túl sok akadálya ezek bevezetésének. Azonban a meglevõ jogszabályok módosítása és a Tagországok által egy keretjogszabály elfogadása hasznos lehet az összes lehetséges PEPPER program integrációja céljára.

Tegyenek egyértelmû különbséget a bérek, illetve a PEPPER programokból származó jövedelmek között társadalombiztosítási járulék mértékét tekintve

Az adózási elõnyök mellett a legtöbb PEPPER programhoz bizonyos költségek és díjak alóli mentesség is társul. Bizonyos esetekben az olyan pénzügyi elõnyök, mint a piaci ár alatt kibocsátott részvények vagy kötvények, bérnek minõsülnek, és társadalombiztosítási járulékfizetést vonnak maguk után. Bizonyos esetekben az adóhivataloknak az értelmezéseit erõsen vitatják, és sok helyen bíróságra kerülnek az ügyek. Néha a törvényhozás javított a dolgon, de más esetekben tovább folynak még a viták. Egy egyértelmû jogi megkülönböztetés nagyon elõnyös volna.

Bõvítsék azoknak a körét, akik a PEPPER programok kedvezményeit élvezhetik

Bár a legtöbb létezõ szabályozás nem tesz különbséget a kedvezményezettek körében, ez nem jelenti azt, hogy egyenlõ mindenki részvétele. Bizonyos országokban mind jogilag, mind a gyakorlatban vannak olyan kritériumok, amelyek kizárják a részmunkaidõs foglalkoztatottak és a szerzõdéses dolgozók részvételét ezekbõl a programokból, ráadásul van, ahol csak azok vehetnek részt benne, akik már jó pár éve a cégnél dolgoznak. A PEPPER programokban való részvétel lehetõségét bõvíteni kellene.

A résztulajdonlás és a nyereség-megosztás legyen az országos jövedelem-megtakarítási rendszer egyik alappillére

A nemzetileg támogatott késleltetett nyereség-megosztási rendszerek segítik elõ legvalószínûbb módon a PEPPER fejlõdését az adott országban. Érdemes az országoknak a saját programjukat egy egyszerûbb nyereség-megosztási és vállalati megtakarítási rendszerrel kezdeni a jogi szabályozás kereteként. Azután már óvatosan tovább lehet fejleszteni ezeket a készpénz-alapú nyereség-megosztás, illetve másrészt a munkavállalói résztulajdonlás integrálásra révén. Ezáltal fokozatosan javítani fogják a felajánlott ösztönzõket is. Elérhetnek egy olyan helyzetet is, ahol a PEPPER programok önfenntartóbbá válnak.

Biztosítsanak kedvezõ intézményi hátteret a PEPPER programoknak

A PEPPER programok fejlõdését elõsegítheti egy olyan környezet, ahol a nyereség-megosztást önkéntes és motiváló tényezõnek tekintik, és legtöbb esetben elválasztják a béralkutól, és meghagyják az érdekegyeztetési függetlenséget a szociális partnerek számára. Olyan Országos Intézményes Szervek létrehozása révén, amelyek kidolgozzák a PEPPER népszerûsítésének rendszerét a nemzeti kontextusban, serkenteni lehet a fejlesztéseket a Tagállamokban.

Az állami vállalatok privatizációja során alakítsanak ki PEPPER programokat

Számos ország számolt be arról, hogy az állami vállalatok privatizációja révén nagyobb érdeklõdést lehetne megnyerni a PEPPER programok iránt. Ez azt jelenti, hogy a kormányzatok létrehozhatnak PEPPER programokat a privatizáció során, melynek révén nem csak tapasztalatokat lehet szerezni, hanem egy nagyobb nyilvánosság elõtt lehet felhívnia figyelmet az ilyen fajta programokban rejlõ lehetõségekre.

A PEPPER programokat alkalmazzák a munkavállalói részvételt elõsegítõ más programokkal együtt

Érdemes megjegyezni, hogy a PEPPER programok népszerûsítését gyakran összekapcsolják a munkavállalói részvétel népszerûsítésével azért, hogy kihasználhassák a munkaerõ teremtõ erejét, illetve javítsák a versenyképességet és a termelés minõségét. A Tanács Ajánlásaival összhangban mindez azt jelzi, hogy a Tagállamoknak országos vagy szektorális programokat kellene kidolgozniuk, amelyek elõsegítenék olyan rendszerek kialakulását, ahol a nemzeti keretek között a PEPPER programok népszerûsítése társulna a munkavállalók bevonásának általános programjával.

Nyerjék meg a szociális partnereket

Bizonyos esetekben a PEPPER programokat úgy is lehet népszerûsíteni, ha ezeket bevezetik rendelkezésként a kollektív megállapodásokba. Legújabban a kollektív megállapodások kidolgozása során néhány szociális partner szerette volna napirendre tûzni a PEPPER kérdését. Egy hivatalos javaslat a szociális partnerek részére, hogy támogassák ezeknek a programoknak a bevezetését egyeztetõ tárgyalásaik során, amelyben kihangsúlyoznák a programok révén várható pozitív hatásokat a termelékenységre, a fizetések rugalmasságára, a foglalkoztatásra illetve a munkavállalók bevonására, valószínûleg erõsítené a PEPPER nagyobb mértékû elfogadásának folyamatát.

Próbálják meg elkerülni a munkavállalókra leselkedõ felesleges kockázatokat

A Tagállamokban alkalmanként némely vállalatok akkor osztanak részvényeket a munkavállalóknak, amikor a cégnek gazdasági vagy pénzügyi nehézségei vannak. Megfelelõ információk híján ez óriási veszélyeket hordoz a munkavállalók számára, és kételkedéshez vezethet az érintett felek számára.

A közösségen belüli programok problémáját próbálják meg a leányvállalatok eltérõ nemzeti körülményeinek figyelembe vételével megoldani

A PEPPER népszerûsítésének egy másik nagyon fontos aspektusa a programok EU-n belüli alkalmazása egy több Tagországban mûködõ nagyvállalat leányvállalatain keresztül. Ezek a nemzetközi cégek nehézségekkel néznek szembe, amikor leányvállalataik dolgozói számára is elérhetõvé akarnak tenni bizonyos kedvezményeket. Ez szintén azt sugallja, hogy a PEPPER programok népszerûsítésével és ellenõrzésével kapcsolatos eltérõ jogi szabályozásokra és eljárásokra vonatkozó információk cseréjének elõsegítése révén támogatni lehet a PEPPER programok alkalmazásának kiszélesítését a Tagállamokban anélkül, hogy harmonizálni kellene Európában a különbözõ megközelítésmódokat, hiszen a jogi keretek és a gyakorlat nagyon sokféle a Tagállamokban.

Népszerûsítsék az egyértelmû és érthetõ modellek és bevezetési tervek kialakítását

Figyelembe véve ezeknek a programoknak a fontosságát a termelékenységre, bérrugalmasságra, foglalkoztatásra és munkavállalók bevonására, eléggé szomorú, hogy ezeknek a programoknak az alkalmazása a Tagországokban meglehetõsen alacsony. Ez részben azért van így, mert a szociális partnerek gyakran alig értik ezeket a dolgokat. Gyakran kötõdik mindez a programok összetett adózási és jogi jellegéhez. Úgy tûnik, hogy a programokat fõleg adózási és jogi szakemberek készítik el. Az egyértelmû modellek és a programok bevezetésének megvalósítható módszerei, amelyek érthetõek mind a cégvezetés, mind a munkavállalók részére segíthetnek abban, hogy a PEPPER programok összetett és elit mítoszától végre megszabaduljunk.

Segítsék elõ az információcserét a Tagországok között

Európában a PEPPER programok alkalmazásával kapcsolatos helyzet enyhén javult. Azonban úgy tûnik, hogy egyre jobban nõ az eltérés a felvilágosult PEPPER országok és azok között, amelyeknek csak szûk körû politikájuk és kisebb programjaik vannak. Úgy tûnik, hogy nincs rendszeres információ csere a Tagállamok között sem a törvényalkotásról, sem a bevált gyakorlatról. Ki kellene dolgozni demonstrációs projekteket a bevált gyakorlatról, az információk cseréjét pedig mûhelymunkákon, konferenciákon és egyéb más eszközökkel kellene továbbfejleszteni. Ezeket az eszközöket a szociális partnerek felé kellene irányítani, mivel nekik van döntõ befolyásuk ezeknek a programoknak az alkalmazására.

TULAJDONOS MUNKAVÁLLALÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
H-1149 Budapest, Angol u. 42. ( (36)-1-363-6698 Fax: (36)-1-3832229
E-mail: mrposz@hu.inter.net http://tmsz.ini.hu

Vissza...

Copyright© TMTSZ 1992-2007