Fejlemények a munkavállalói tulajdon
(pénzügyi részvétel) terén
az Európai Unióban [1]

Írta:Erik Poutsma [2]

Nijmegen Business School, University of Nijmegen

Fordította:Lukács János

Rész-Vétel Alapítvány

2000. március-november

Európában növekszik az érdeklődés a munkavállalók pénzügyi részvétele iránt. Az Európai Bizottság legutóbbi PEPPER II [3] jelentése azonban arra a következtetésre jut, hogy ezen a téren nagyobb a változatosság, mint az egységesség. Kevés ugyanakkor az empirikus kutatás is a programok alkalmazásáról, sikereikről vagy kudarcaikról, előnyeikről és hátrányaikról. Mindezek miatt az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért 1999-ben kutatási projektet kezdeményezett ezen a téren a pillanatnyi helyzet feltérképezésére.

Ez a kutatási jelentés áttekinti a hozzáférhető nemzetközi kutatásokat és publikációkat. Megkísérel a munkavállalók pénzügyi részvétele jelenlegi formáiról, az alkalmazás hátteréről, létrejötte feltételeiről és a munkaviszonyra gyakorolt hatásáról rendszerezett áttekintést adni. Különleges figyelmet szentel a munkavállalói részvénytulajdonnak és a munkavállalói részvétel másik három tartóoszlopának: a közvetlen, a képviseleti és a kollektív megállapodáson keresztül megvalósuló részvételnek.

A pénzügyi részvételi formák áttekintése

A jelentés a pénzügyi részvételi rendszerek széles skáláját mutatja be, és rámutat a folyamat összetettségére. Áttekinti a PEPPER II-ben szereplő programok és az Unióban alkalmazott összes program széles skálája közötti különbségeket is.

Az utóbbi időben elmozdulás történt a törvény által meghatározott pénzügyi részvételi rendszerektől a decentralizált formák irányába, és a figyelem mindinkább a szervezetekre gyakorolt hatásra összpontosult. Az érvek a munkahely humanizálása vagy a társadalmi igazságosság helyett egyre inkább a szervezeti hatékonyságról szólnak.

Egyrészt a valódi részvétellel kapcsolatos változatos feltételek melletti tapasztalatok azt mutatják, hogy a részvételnek ugyan számos előnye van, nem várható tőle a társadalom átalakítása vagy a munkahely paradicsomi állapotúvá tétele. Más szavakkal nem teljes körű, hanem optimális mértékű pénzügyi részvételre indokolt törekedni, és azt nem ajánlatos öncélnak tekinteni.

Másrészt a hosszan tartó európai gazdasági visszaesés nagyobb figyelmet irányított a termelékenységre, mint a társadalmi igazságosságra. Ez annyit jelent, hogy a pénzügyi részvételt a jobb gazdasági teljesítményhez való hozzájárulás összefüggésében nézik.

Harmadrészt a politikai inga általában a vezetők és tulajdonosok domináns koalíciója irányába lendült, akik a részvényérték növelésére törekszenek. A szakszervezetek társasági szinten a legtöbb országban veszítettek a befolyásukból. Ez a megállapodások inkább decentralizált formáinak kedvezett.

Végül pénzügyi részvétel már többnyire megalapozott és intézményesített munkahely-humanizációs és társadalmi igazságossággal kapcsolatos folyamatokra épül, ezért az érintettek kevésbé látják szükségesnek az erőteljes fejlesztési kezdeményezéseket.

A legutóbbi időben a kormányzati deregulációs törekvések a felelősséget a magánvállalkozások és az egyének felé terelték. Mindez hatott a források és az azokhoz való hozzájárulások újraelosztására. A pénzügyi részvétel a központi újraelosztás alternatívájává vált.

Összefoglalva, a legújabb fejlemények azt mutatják, hogy nagyobb hangsúly került

§ a hatalommegosztás helyett a szervezeti hatékonyságra,

§ a központi intézkedések helyett a decentralizált megoldásokra,

§ a törvény által meghatározott közvetett részvétel helyett a közvetlen pénzügyi részvételre

§ az érintettek kölcsönös hozzájárulására a központi újraelosztás helyett,

§ a rögzített bérek helyett a kiegészítő jövedelmekre és megtakarításokra.

A pénzügyi részvétel címszó a csoportosítható programok széles skáláját takarja, de négy nagyobb típust lehet elkülöníteni:

ˇ készpénzes nyereségrészesedés,

ˇ halasztott nyereségrészesedés,

ˇ munkavállalói megtakarítási programok,

ˇ munkavállalói résztulajdonosi programok.

Fontos, hogy különbséget tegyünk a nyereségrészesedés és a munkavállalói résztulajdonosi programok között. A különbség köztük jelentősebb, mint a hasonlóság. Amíg az előbbi a munkaviszonyhoz kapcsolódik, addig az utóbbi a tulajdonosi helyzethez. Ennek az alapvető különbségnek meghatározó jelentősége lehet a döntéshozatalban való részvétel tekintetében.

A nyereségrészesedési és a munkavállalói résztulajdonosi programok sokfélék, számos dimenzió mentén osztályozhatók. Áttekintésünk szempontjából ezek közül az alábbiak a legfontosabbak:

ˇ egyetlen vállalkozásra, avagy több társaságra egyaránt vonatkozik-e a program,

ˇ a munkavállalók széles körére, avagy csak bizonyos rétegeire vonatkoznak-e,

ˇ milyen mértékben függ a program a cég gazdasági teljesítményétől,

ˇ a munkavállalók képviselőivel való tárgyaláson vagy megállapodáson alapul-e,

ˇ mennyire tartják a programot maguk a munkavállalók az ellenőrzésük alatt.

A PEPPER II jelentésben szereplő programok társasági szintűek, a munkavállalók széles körére vonatkoznak, függnek a cég gazdasági teljesítményétől, de ugyanakkor nem zárják ki a társaság vagyonából való másfajta részvételt sem. Mivel figyelmünk középpontjában a pénzügyi részvétel és az elkötelezettség áll, a PEPPER jelentés definíciói alapján is eltekintünk az elemzésünkben az árfolyam-részesedési és részvényopciós programok, illetve a készpénz-alapú nyereségrészesedés tárgyalásától.

Koncepciók, elméletek és kutatási eredmények

A tapasztalati kutatások kis száma ellenére a pénzügyi részvétel hatásai tekintetében egyre növekvő mennyiségű tudásra és kutatási eredményre támaszkodhatunk. A kutatások kevés információt adnak a pénzügyi részvétel pontos típusa és annak a munkavállalói viszonyra gyakorolt hatásáról. Kutatásunk megkísérelte teljes körűen feltárni a tapasztalati kutatásokat, átfogó bibliográfiát állított össze a témában a könyvtárak és az Internet-források információi alapján. Emellett rögzítette a téma legjobb kutatóival folytatott szakmai megbeszéléseket a pénzügyi részvétel szerepével, alkalmazásával, és az érintettek számára megjelenő kockázataival összefüggésben.

Összességében a pénzügyi részvétel alkalmazásával kapcsolatos érdekeltségek az alábbi négy kategóriába sorolhatók:

ˇ termelékenység-növekedés,

ˇ a bérezés rugalmasságának a növekedése,

ˇ adókedvezmények igénybevételének a lehetősége,

ˇ előnyök biztosítása a munkavállalók számára az elkötelezettségük növelése érdekében.

Egy más szempontú érdekeltséget fejez ki:

ˇ a szakszervezeti képviselet elkerülése,

ˇ az ellenséges kivásárlással szembeni védekezés,

ˇ a válságban lévő társaságok megmentése.

Makrogazdasági szempontból a legfontosabb érvek a pénzügyi részvétel előmozdításával kapcsolatosan:

ˇ a társadalomban felhalmozott vagyon szélesebb körű elosztása (részvénytőke és megtakarítások formájában),

ˇ a munkahelyek megőrzése.

Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy a pénzügyi részvételi programok leginkább

ˇ a nagyobb méretű, tőzsdén forgalmazott,

ˇ inkább nyereséges,

ˇ pénzügyi (banki és biztosítási) szektorba tartozó,

ˇ gyorsan növekvő újabb vállalkozások körében találhatók meg, ahol

ˇ a munkatársak képzettsége az átlag fölött van.

Az adatok azt mutatják, hogy a nagy és nyereséges cégek egyúttal a pénzügyi részvételi programok és más munkavállalói juttatások terén is elöl járnak. Joggal feltehető, hogy ok-okozati kapcsolat van a programok alkalmazása, illetve a várt és tapasztalt termelékenység-növekedés között.

Jelentős mennyiségű adatunk van arra, hogy a pénzügyi részvételi programok együtt járnak a cég termelékenységi szintjének az emelkedésével, noha az eredményességgel való közvetlen kapcsolatok kimutatása még várat magára. A kutatások jelzik ezt a közvetlen kapcsolatot a nyereségrészesedéssel összefüggésben, de a munkavállalói résztulajdonosi programokról kevesebb információ van ezen a téren. A kutatások mindenesetre érzékeltetik, hogy nincs automatikus kapcsolat a munkavállalói tulajdon, illetve a termelékenység és a nyereségesség között. Mindmáig kevés tanulmány készült azokról a szembeötlő szervezeti mechanizmusokról, amelyek alapján a munkavállalói tulajdon és a cég-teljesítmény közötti kapcsolatra mélyebb magyarázat adható lenne, és nem igazán kutatták még azokat az emberi erőforrás fejlesztési eljárásokat sem, amelyek pozitív hatásokat eredményeznek a pénzügyi részvételi programokkal összekapcsolva.

A kutatások azt is jelzik, hogy a munkavállalói tulajdon nem javítja automatikusan a munkavállalók céggel és munkával kapcsolatos beállítódását és viselkedését. Vannak arra adatok, hogy a döntéshozatalban való részvétel önmagában is, de különösen a munkavállalói tulajdonnal összekapcsolva pozitívan befolyásolja a beállítódást és a viselkedést. A hozzáférhető elemzések alapján levonható az a következtetés, hogy a munkavállalói tulajdon ha a részvételen alapuló vezetéssel összekapcsolva alkalmazzák valóban növeli a termelékenységet. Másként fogalmazva: a munkavállalói tulajdon és a részvétel (munkaköri és társasági szinten egyaránt) kölcsönösen erősítik egymást.

A szakszervezetek elismertségének a csökkentési szándéka is előkerült a pénzügyi részvételi programokkal kapcsolatosan, és ez eleinte tartózkodást eredményezett a szakszervezetek körében e programokkal kapcsolatban. Ugyanakkor a kutatási eredmények pozitív kapcsolatot találtak a szakszervezet elismertsége és a részvételi programok között, és semmi nem támasztja alá azt a feltételezést, hogy a munkavállalók elhagynák a szakszervezetet a munkavállalói résztulajdonosi programok bevezetése kapcsán. Sőt, a kutatások inkább azt jelzik, hogy a szakszervezetek és a munkavállalók más érdekképviseletei közreműködnek a pénzügyi részvételi programok indításában, és a részvétel fejlesztése általában is fontos céljaik között található.

Problémák és akadályok

A pénzügyi részvételi programok bevezetési folyamatában az egyik hiányosság az, hogy nem feltétlenül váltják ki a motiváció növekedését, ha nem teremtik meg a kapcsolatot a befektetett erőfeszítés és a kibocsátott eredmény között. Emiatt aztán gyakran sem a munkavállalók, sem a munkáltatók várakozásai nem teljesülnek. Ez különösen igaz a nem-vezető állású munkatársakra. A felsővezetők esetében sokkal közvetlenebbül és könnyebben kimutatható az erőfeszítés kapcsolata a cég egészének az eredményességével. Ez is oka annak, hogy a pénzügyi részvételi programok inkább a munkatársak szűkebb körére, elsősorban a magasabb képzettségű mag-ra korlátozódnak.

Egy további akadályozó tényező lehet az a költség, amely egy munkavállalói résztulajdonosi program indulásakor a program tervezésére és bevezetésére, majd a későbbi folyamatos adminisztrációjára kell fordítani. Ezt az önmagában is jelentős költségtényezőt tovább növelheti az évenként szükséges független szakértők általi cégérték-megállapítás. Feltehető, hogy ezek a költségek ha a program bevezetésének az összes többi hozadékától eltekintünk jórészt felemésztik a program által eredményezett adókedvezményeket.

A kiválasztott országokban tapasztalt fejlemények 1995 óta.

A PEPPER II jelentésre alapozva ez az elemzésünk megkísérli áttekinteni a pénzügyi részvételi programok helyzetét az Európai Unió tagországaiban általában. Mélyebb elemzést adunk azokról az országokról (Egyesült Királyság, Franciaország és Németország), ahol a pénzügyi részvétel kifejlett megoldásaival találkozunk, és három további olyan országról (Írország, Hollandia és Spanyolország), amelyek sajátos megoldásokat alkalmaznak, és új kezdeményezéseket indítottak az utóbbi időben.

Az Unió egészére vonatkozó elemzésekből összefoglalóan az alábbi következtetések vonhatók le:

ˇ A pénzügyi részvételi programok széles skáláját találjuk Európában.

ˇ Az elterjedtség sokkal nagyobb az országok egy részében, mint másokban. A kérdés általában nem képez nemzeti szintű vitatémát. Egyes országokban e programok helyi jelentőségűek, vagy egyes külföldi cégek vezetik be a munkatársaik számára.

ˇ Az egyes tagországok nemcsak a programok elterjedtségét és fejlettségét tekintve különböznek, hanem a programok jellege és célkitűzései alapján is.

ˇ A pénzügyi részvétel jellegzetességei tükrözik az ország ipari viszonyait, a vállalatirányítási gyakorlatot és a szokásos üzleti-szervezeti kultúrát.

ˇ Franciaországra az államilag szabályozott (kötelezően előírt), a munkatársak széles körére kiterjedő, halasztott nyereségrészesedést eredményező programok jellemzők, melyek a munkavállalók megtakarításainak a növelését, a tőketulajdon terítését és a bérek rugalmasságát célozzák. A programok jövedelempolitikai és munkaügyi eszközként is működnek. A cégirányítás francia rendszerei kevés teret engednek a cégszintű munkavállalói résztulajdonosi programok számára a tőkekoncentráció és a családi tulajdonú cégek szoros irányítottsága folytán.

ˇ Spanyolországra a részvény-alapú nyereségrészesedés alacsony-szintű szabályozása a jellemző. A fejlődés nem jelentős, de lényeges növekedés várható. A spanyol kormány különös hangsúlyt fektet a kis- és középméretű cégek részvény-alapú nyereségrészesedési megoldásainak az elterjesztése mellett a cégszintű nyugdíjpénztárak, a munkás-szövetkezetek és az eleve munkavállalói tulajdonú cégek fejlesztésének. Ezek a megoldások kiegészítik a munkavállalók pénzügyi részvételi programját.

ˇ Németországban a befektetési megtakarítási programok alapvetően a munkavállalók tőketulajdonának a növelését célozzák az alacsony keresetűek jövőbeli biztonságának növelése érdekében. A főszereplők a munkáltatók és a kormányzat. A megállapodásokon alapuló cégirányítás szokásos német rendszerébe illeszkedik a programok működése is. Éppúgy, mint Franciaországban, a német tőkepiac sem igazán fejlett. A cégek többsége kevés tulajdonos szoros irányítása alatt áll, és ez kevés teret enged átfogó munkavállalói résztulajdonosi programok kialakulásának. Ezzel kapcsolatban a szakszervezetek párbeszédre törekszenek, és ezek hamarosan megkezdődhetnek.

ˇ Hollandiában a munkavállalók pénzügyi részvétele nemzeti szintű bér-befektetési programot jelent. Ez kedvező adózási feltételeket kínál mind a munkavállalói, mind a munkáltatói hozzájárulások tekintetében annak érdekében, hogy megteremtődjön a munkatársak részvénytulajdona a munkáltató társaságban. A munkavállalók többsége az alacsonyabb adókedvezménnyel járó, kevésbé kockázatos megtakarítási formákat választja, és a szakszervezetek sem kezdeményeznek kollektív (nem-egyéni tulajdont eredményező) programokat.

ˇ Az Egyesült Királyságban a halasztott részvényopciós megoldások elterjedtek, amelyek egy középtávú lehívási időtartamot ösztönöznek. A főszereplők itt a munkáltatók és a kormányzat. A fejlett és jól működő tőzsde tág lehetőséget ad a munkatársak részvénytulajdonának a munkáltató társaságban. A fejlődést a kormányzati politika és szabályozás erőteljesen támogatja.

ˇ Írország többnyire az Egyesült Királyság mintáját követi, de egyelőre a fejlődés korábbi szakaszában van. Nemzeti szintű programjukat, a Prosperitás és Méltányosság Programját a szakszervezetek is erőteljesen támogatják.

ˇ Általánosságban elmondható, hogy a különböző típusú programok jellemzőit és elterjedtségét a kormányzati politika határozza meg az adókedvezmények és egyéb ösztönzők által.

ˇ A kormányzati pozíció az Unió egyes tagországaiban nagyon eltérő lehet: az erőteljes és aktív támogatástól a társadalmi partnerek pozitív befolyásolásán, és az egyes munkáltatók kezdeményezésére hagyatkozáson át a kérdés iránti közömbösségig terjedően.

ˇ A munkavállalók pénzügyi részvétele egész Európában növekszik, és a növekedés tovább folytatódik.

ˇ Ezt segítik a nagyobb társaságok főként befektetési megtakarítási, részvényopciós, továbbá halasztott nyereségrészesedési programokat indító döntései, illetve egyre növekvő számban a cégszintű nyugdíj-alapot kezdeményező lépései.

ˇ Egész Európában terjednek a részvényopciós programok a vezetők és a törzskar számára, elsősorban a gyorsan növekvő pénzügyi és high-tech szektorokban.

ˇ A kisebb, kevés tulajdonos kezében lévő cégek általában nem támogatják a munkatársak pénzügyi részvételét.

ˇ A tipikus, a cég munkatársainak többségét átfogó, munkavállalói résztulajdonosi programok elterjedtsége egyelőre alacsony szintű Európában.

ˇ A pénzügyi részvételi programokra fordított ösztönzők nagyságrendje általában az éves bértömeg 2-5%-a közé esik.

ˇ Ezek a programok általában kívül esnek a szokásos kollektív megállapodások rendszerén, és cégszintű megállapodások tárgyát képezik a munkáltató és a munkavállalói érdekképviseletek között.

ˇ A tagországok többségében a szakszervezetek álláspontja a kérdésben a pragmatikus megközelítés irányába változik.

ˇ A munkavállalói pénzügyi részvételi rendszereket kiegészítő juttatásként alkalmazzák a munkatársak cég iránti elkötelezettsége fokozása, adó- és egyéb kedvezmények megszerzése céljából. Ennél valamivel kevésbé használják a bér-rugalmatlanság oldására, vagy teljesítményfüggő bérezési eszközként.

ˇ A munkavállalói résztulajdonosi programokat ritkán alkalmazzák ellenséges kivásárlások megakadályozására, illetve válságban lévő cégek finanszírozására.

ˇ A munkavállalói pénzügyi részvételi rendszerek alacsony szintű elterjedtsége az Unió egyes országaiban és cégeinél az eltérő jutalmazási rendszerek létét tükrözi. Az európai vezetők az USA-beli társaikhoz képest mintha kevésbé lennének meggyőződve a rugalmas bérezés és a cégteljesítmény összefüggéséről.

ˇ Az Uniós tagországok többségére vonatkozóan egyelőre kevés adat és ismeret halmozódott fel a pénzügyi részvételi rendszereknek a munkatársak beállítódására, aktuális viselkedésére és a cégteljesítményre gyakorolt hatásáról. Ugyancsak alacsony a tudásszint a pénzügyi részvételi rendszerek és a részvételen alapuló vezetési megoldásokkal, illetve a különböző cégirányítási módszerek hatása való összefüggések tekintetében.

További ismeretek szükségessége az átfogó pénzügyi részvételi programok bevezetése, működtetése és támogatása terén a méltányosság és a versenyképesség európai szintű fejlesztése érdekében

További kutatásokra van szükség az emberi erőforrások hasznosítási elveinek és módszereinek és a munkavállalói részesedés összefüggéseinek, a részvételen alapuló vezetés (a munkatársak informálása, döntésekbe bevonása és felhatalmazása) és a pénzügyi részvételi rendszerek (átfogó, a munkatársak többségére kiterjedő munkavállalói résztulajdonosi programok) együttes alkalmazása hatásának a feltárása terén. Szükség van a magas teljesítményt nyújtó ilyen cégek alaposabb, a cégkultúrára és a versenystratégiára is kiterjedő vizsgálatára

A jövőbeli kutatásnak a döntő fontosságú tényezők vizsgálatára kell összpontosítania:

ˇ az egyéni és a kollektív részvénytulajdon eltérő hatásának a vizsgálata a pénzügyi részvétel legfontosabb típusaira kiterjedően,

ˇ a széleskörű és csak a vezetőkre kiterjedő, illetve a mindkét elemet tartalmazó programok összehasonlítása a hagyományos struktúrájú, illetve a team-szervezetben működő cégek esetében,

ˇ a szakszervezetek tapasztalatai és álláspontja a különböző részvételi programokat és cégtípusokat összehasonlítva,

ˇ a többi érintett (többi részvénytulajdonos, helyi közösségek) beállítódásának és véleményének a vizsgálata.

A jövőbeli kutatásnak (elsősorban esettanulmány-módszer alkalmazásával) ki kell terjednie a munkavállalói pénzügyi részvételi rendszerek és az alábbi szempontok együttes vizsgálatára is:

ˇ szervezeti teljesítmény (a munkatársak bevonása és rugalmassága),

ˇ fejlemények az ipari viszonyok terén (szervezeti konfliktusok jellege és erőssége, hiányzások és kilépések, a munkatársak befolyásának az elismerése),

ˇ a munkatársak kifelé és befelé irányuló elkötelezettségének a szintje,

ˇ összefüggés a munkatársi részvétel további pilléreivel (képviseleti részvétel, kollektív megállapodás), és a munkaköri teljesítménnyel,

ˇ emberi erőforrás menedzsment eszközök (munkakör szintű értékelés, elismerés és jutalmazás, készségfejlesztés, toborzás és kiválasztás).

[1] Az itt közölt tanulmány egy majd 300 oldalas átfogó elemzés összefogalója.

[2] Erik Poutsma (PhD) az emberi erőforrás-gazdálkodás professzora, szervezetelméletet, team-vezetést és innováció-támogatást tanít, a PEPPER II jelentés egyik társszerzője.